Egy kis inspiráció...

… azoknak, akik egy kicsit mélyponton vannak.

Bizonyára, aki olvassa a blogom tisztában van vele, hogy nekem sem megy minden simán.

Már lassan egy hónapja túl vagyok a mélyponton, és tudom, hogy nem egyszerű felállni.

De mégis sikerült.

Az embernek el kell gondolkodnia azon, hogy miért küzd. Mindenki sportos, vékony, egészséges és fitt szeretne lenni. Aki már életében bármikor is elkezdett valamilyen fogyókúrát, edzéstervet vagy akár egy diétát, biztosan tudja, hogy nem kis áldozattokkal jár a várva várt eredmény. El kell dönteni, hogy mi a fontosabb. Nagyokat enni, nassolni mindenféle rossz minőségű édességet, zsírban tocsogó, rejtett cukrokkal telepakolt hamburgereket, pizzákat, búzaliszttel készült tésztákat… stb., vagy jókat enni, napi ötször étkezni, zsírszegény, cukornélküli húsokat, zöldségeket és szénhidrát csökkentett tésztákat fogyasztani.

Szóval mindenképpen kell egy cél, és ha ez már megvan, akkor tudnunk kell áldozatot hoznunk, hogy ezt a kitűzött célt bármi áron elérjük. E nélkül nem megy. Ha tökéletes alakot szeretnénk nincs lazítás, nincs „ennyi még belefér”.

Én is azt hittem, hogy egy – két hónap belefér. De gyorsan változott a testem az edzéshiány és az egyre több vacak élelmiszer miatt. Visszagondoltam régi önmagamra és elrettentem, hogy újra olyan lehetek, amilyen voltam.

Mindenkinek vannak mélypontjai. Ilyenkor beszélnünk kell olyan emberekkel, akik erőt tudnak adni a folytatáshoz. Olvassunk minél több egészségről, mozgásról, életmódról való cikkeket, írásokat, és ha egy kicsit is bűntudatunk van attól, amit rosszul csinálunk, ne a krémesekbe, csokoládékba, fagylaltokba meneküljünk, hanem gondoljunk arra, hogy az elhízott, elhanyagolt testünket látva bánatunkban, vagy néhány hónap múlva a megedzett, vékony és sportos testünket látva örömünkben fogunk sírni.  Hiszem, hogy egyre több ember hisz saját magában és ez még több erőt ad másoknak, akik még nem mertek belefogni az egészséges életmódba.

Remélem tudtam egy kis lökést adni azoknak, akiknek erre volt szükségük.

Következő írásomban a fehérje rám gyakorolt hatásáról írok egy pár sort, de most irány edzeni!

Újra a régi...

Tudom, hogy rég nem írtam és nincs mellé beszélés, egyszerűen nincs rá időm.

Hála az égnek munka van dögivel, így nem panaszkodom ezen a téren. Szeretnék többet megmutatni magamból és tudom, hogy ez csakis úgy lehetséges, hogy minél többször jelentkezem. Higgyétek el rajta vagyok az ügyön, de nem egyszerű!

Azonban van itt egy fontosabb dolog is. Újra elkezdtem az edzéseket. Hihetetlenül le tud gyengülni az ember pár hét alatt, és hihetetlenül nehéz újra a régi formádat hozni. De ez legyen azok gondja, akik elhanyagolták a testüket (ezt legfőképpen magamra értem).

De újra felálltam. Újra élvezem az edzéseket. Hozzáteszem, hogy most nem a fogyás a legfőbb célom, hanem az alakformálás és ezt csakis kőkemény edzésekkel érhetem el.

Az étrendben is kipróbáltam egy új dolgot. Nonó 5 napos étrendjét követtem egy hétig és be kell hogy valljam az 5 nap alatt egyszer sem voltam éhes. Hihetetlenül jó az étkezések elosztása és a kalória, illetve a szénhidrát bevitel mértéke. Nincs mit hozzáfűznöm, egy remek étrend született!

Mindamellett az edzéseket is tudtam csinálni maximális erőbedobással. Szóval nálam csillagos 5-ös.

Most megyek, mert kezdek fölszáradni az edzés után, irány egy jó kis zuhany, holnap pedig valószínű Insanity következik.

Remélem mihamarabb tudok majd jelentkezni, addig is irány mindenki mozogni!!!

Amikor azt hiszed, hogy minden a tiéd...

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit cserbenhagytam. Mindenkitől, aki a mai napig nézegette a blogom abban a reményben, hátha új bejegyzést talál. Mindenkitől, akinek sikerült erőt adnom ahhoz, hogy legyőzze önmagát. Mindenkitől, aki nekem segített abban, amit elértem. Mindenkitől, aki bármilyen formában is részt vett az életemben legyen az aktív vagy passzív jelenlét.

Bocsánat a páromtól, akit sajnos sikerült magammal rántanom a rosszba. Bocsánat a Nonó életmód csoporttól és Nonótól, akik nélkül nem élhettem volna át életem legszebb időszakát. Bocsánat a családtagjaimtól, akiknek mindig úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Bocsánat a kolléganőmtől, akit a biztatásom serkentett egy nemes cél eléréséhez.

A teljesség igénye nélkül bocsánatot kérek MINDENKITŐL!

És hogy miért is kérek most bocsánatot?

Elszaladt velem a ló. Amikor azt hittem, hogy engem már tényleg nem tud legyőzni semmi, akkor estem a legnagyobbat.

A történet elejét egy jó páran már jól ismerik. Szép sikereket értem el a fogyásban illetve az életmódváltásban. Ment is minden a maga módján.

Aztán egyszer csak elkezdtem egy kicsit lazulni. Egyre több volt a bűnös étel, egyre többször maradtak el az edzések, míg végül már nem érdekelt az egész. Legalábbis azt hittem. Legbelül mindig motoszkált valami, hogy nem vagyok normális, azért amit most művelek. De nem érdekelt, elkezdtem kifogásokat gyártani.

„Majd egy-két nap múlva visszaállok! Majd a jövő héttől újra edzek és normálisan táplálkozom. Majd a hónap végén tényleg minden úgy lesz mint régen”

Meg kell osztanom veletek valamit.

Sok dolgot elhatároztam magamban, hogy mik azok a tervek, amiket mindenképpen meg fogok csinálni ezen a nyáron. Rengeteg tervem volt. Azonban rá kellett jönnöm, hogy sem az időm sem a pénzem nem engedi meg, hogy ezeket a terveket megvalósítsam. Magamnak sem mertem bevallani, de egyfajta kisebb lelki válságba kerültem emiatt. Próbáltam a külvilágnak nem mutatni ezeket a dolgokat (több-kevesebb sikerrel), én valahogyan mindig is magam oldottam meg ezeket a problémákat. De ez most rajtam is túltett. A párom is szeretett volna segíteni, de igazából akkor még nem tudtam megfogalmazni mi is az én igazi bajom. Illetve valószínű, hogy már akkor tisztában voltam vele, de nem hogy neki, még magamnak sem mertem bevallani.

Ez az egész egy hónapja kezdődött, de olyan mintha egy évtized lett volna.

Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy kg-ban nem annyira veszélyes a különbség, még így is sikerül 80 kg alatt maradnom, 75-78kg között ingázok. A testem azért egy csöppet átalakult (azért nem kell szörnyű dolgokra gondolni, egy pár centiről van szó) az edzések kihagyása miatt.

Most talán úgy érzem, hogy újra képes vagyok arra, amit már egyszer sikerült elérnem. Tudom, hogy az okos ember nem a saját kárán tanul, és azt hiszem ez egy jó lecke volt az élettől! 

Bár még nem érzem magam 100%-osan elszántnak, de ahogyan eszembe jutnak a dicsérő szavaitok, a korlátaim átlépése és természetesen a rengeteg szeretet, azt hiszem sikerül majd fölállnom és megmutatnom, hogy ki is vagyok én valójában.

Ha nem veszitek sértésnek kérnék mindenkitől egy kis bíztatást! És a bocsánatkérés mellé mindenkinek tartozom egy hatalmas KÖSZÖNÖM-mel is!

Májusban először...

Igen, most sikerül csak ideülnöm és megosztanom veletek élményeim.

A hónap elejét egy jó kis futással kezdtem. Május 1.-én lefutottam 20 kört (8000m), amit édesanyámnak ajánlottam föl a vasárnapi anyák napja alkalmából.

A hét következő napjait pihenéssel töltöttem. Gondoltam, egy kicsit hagyom magam regenerálódni, elvégre az elmúlt napokban elég intenzív volt a mozgás az életemben.

Ezek után vasárnap futottam ismét.

Na, már most, legközelebb nem szabad ennyi pihenést beiktatni, úgy gondolom, hogy nekem nem tett jót. Olyan ez, amikor benne vagy a ritmusban és kiesel belőle egy kicsit, már nem sikerül ugyanazzal a lendülettel folytatni. Szóval elég lett volna max 2 nap pihi, de most már ezt is tudom.

Vissza a futáshoz, vasárnap 18 kört futottam, vagyis 7200m-t. Ennyire voltam képes akkor.

Egy kis plusz élmény:

A futás után elmentünk a városon kívül a Balai hídig, itt gondoltunk egyet, hogy a gáton végigbiciklizünk és valahol Túrkeve határánál lyukadunk ki. Sem én sem Ildi nem ismerte az utat, így nekivágtunk a vakvilágnak.

1 óra tekerés után már kezdtem aggódni, hogy sohasem jutunk ki a pusztaságból. Hozzáteszem tűző napsütés és tikkasztó hőség volt. Kb. két óra elteltével végre találtunk egy aszfaltozott utat, gyorsan rá is tértünk. Itt is elhaladtunk pár kilométert, mire civilizációt találtunk. Az első táblán, amit megláttunk BÉKÉS MEGYE felirat volt. Azt hittem sírva fakadok, csak azt nem tudtam, hogy örömömben, vagy bánatomban.

A két órás biciklizés után várt még ránk közel 30 km, hogy hazajussunk. Mondanom sem kell, hogy fájt mindenünk (lábak, kezek, popó), de messze volt még a cél. Kisújszálláson keresztül már csak pár km volt hátra, hogy elérjük a Túrkeve táblát. Ekkor adta fel a biciklim a szolgálatot. Innentől gyalog folytattam az utamat hazáig. Végül megfáradtan, rákvörösre égve, éhesen és szomjasan hazaértem.

Ma is szerettem volna futni, de jelen pillanatban csak a hason fekvés az egyetlen pozíció amikor nem fáj a leégett bőröm. Remélem holnapra már egy kicsit javul a helyzet, legkésőbb szerdán szeretnék egy hatalmasat futni. Következő cél a 18km.

Addig is „gyógyulgatok”, de így utólag belegondolva nem bántam meg a tegnapi napot, bár ha a puszta közepén kérdeznek meg erről, biztosan más lenne a válaszom. :)

Újabb csúcs...

A tegnapi pihenő után ma ismét megmérettettem magam.

A mai nap egy kicsit hamarabb jöttem el a munkahelyről, gondoltam ez egy jó alkalom, hogy kimenjek futni. A meleg miatt nem akartam korán menni, ezért egy picit lepihentem, ami alvásba torkollott. Fél négy után sikerült föleszmélnem és már pakoltam is össze, hogy mehessek futni.

Így olyan 4 óra után ki is értem a pályára, egy kis bemelegítés és indultak a körök. Nem tudtam mennyit fogok futni, de már az elején éreztem, hogy jól fog menni a dolog. Amiért hamarabb eljöttem a melóból, kolléganőm mondta, hogy „ezért fussál vagy 40 kört”.

Jelenteném, hogy a teljesített körök száma kereken 40, azaz a mai futásom eredménye: 16km!!!

Ideje: 1óra 34perc 7másodperc, átlag kb. 11perc 45másodperces 5-ös körök. Egy kicsit lassabb, mint múltkor, de azért a táv is hosszabb volt.

Nagyon boldog vagyok és nagyon fáradt. De sikerült ismételten legyőznöm saját magam.

Nem tudom, hogy mi lesz a továbbiakban, sajnos egy vérhólyag lett a jobb lábam középső lábúján a köröm alatt. Nem merem kiszúrni, mert csak fájdalom lesz utána egy darabig.

Kellene már vennem egy igazi futócipőt, de sajnos ez még várat magára. Na, majd látom, most semmiképpen nem akarom abbahagyni ezt a dolgot, hiszen még messze a végcél. Remélem mihamarabb elmúlik a hólyag és újra 100%-os lehetek. Következő tervezett futás május 1. Majd meglátjuk mi lesz.

"1 nap nem elég arra, hogy elérd az álomalakot.

Viszont 1 nap alatt nem is veszítheted el, ha már elérted!"

Lazítás...

Tegnap nem futottam sokat, 10 kör ment le, vagyis 4km.

Nem volt célom az újabb csúcs elérése, bár azt hittem egy kicsivel többet tudok majd teljesíteni. Hozzáteszem, hogy nagyon meleg volt, és ez egy kicsit hozzá is járult az egészhez. Most már tudom, hogy jobban fel kell erre a forróságra készülni.

Szóval tényleg egy kis laza 10 kör volt. Nem is akartam teljesen elfáradni, mert este legénybúcsúba voltam hivatalos. Nagyon jó volt, volt sok feladat, meg azért az alkoholfogyasztás sem volt elhanyagolható. Azért sikerült túlélni az estét, bár az elbúcsúztatott legénnyel még nem beszéltem.

Minden esetre jól esett egy kicsit ellazulni és kikapcsolódni. Most még nagyobb lendülettel lehet folytatni a kitűzött cél felé vezető utat.

Mai nap pihenés, elmegyünk anyához, utána pedig apához is.

Holnap délután pedig újra irány a pálya!

Nincs lehetetlen...

Nos, csütörtökön a blogom megírását követően, ki is mentem futni.

Nem mértem időt és nem volt meghatározva, hogy mennyit is fussak. Gondoltam majd alakul. Ami nagyon pozitív volt, hogy egyre többen járnak ki futni és ezt jó látni. Rajtam kívül még vagy 7-8 emberrel találkoztam. Biztatnék mindenkit, hogy csatlakozzon a futók népes táborához.

Visszatérve a futásomra, nagyon jól éreztem magam közben és tényleg öröm volt számomra ez a futás. De nem kerülgetem a dolgot, hatalmas büszkeséggel és elégedettséggel jelentem be új csúcsomat, a 30 kört, ami annyit tesz, hogy 12km-t tettem a lábaimba.

Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar sikerül és ettől még elszántabb lettem. Tudom, hogy sikerül még az idén lefutnom a 21km-t.

Az előző bejegyzésemet annyival korrigálnám, hogy a 7 nap alatt lefutott táv összesen kereken 43km.

Most indulok egy újabb „örömfutásra”, hogy mi lesz a vége, azt még én sem tudom, de mindenképpen be fogok róla számolni.