Az a bizonyos hétvége...

Hol is kezdjem.

Kezdem azzal, hogy sajnos a fotózást lemondták csütörtök este. Valami technikai probléma volt, hamar el kellett költözniük egy új helyre és ott nem tudtak ennyi idő alatt fotózásra alkalmas állapotokat fölállítani. De nyáron elvileg pótoljuk majd. Nem örültem neki, de már megszoktam, hogy amiben én benne vagyok, az nem mindig megy olyan egyszerűen.

Azért péntek reggel csak sikerült elindulnunk. Amint kiléptem az ajtón szembesülnöm kellett, hogy akkora köd volt, hogy az orromig sem láttam. Megfordult bennem az a gondolat, hogy induljunk később egy kicsit, de aztán mégis nekivágtunk. Az elején 40km/h csúcssebességgel száguldottunk, majd egy kicsit javult a helyzet, de végig ködben kellett utaznunk.

Fölértünk Pestre és kaptam egy sms-t, de nem volt időm megnézni, így amikorra elértük Érdet, megállatunk egy benzinkútnál, hogy elintézzem egyéb folyóügyeimet, amikor elolvastam az üzenetet.

Nonó írt, hogy nagyon beteg ő is és az egész család és sajnos nem tud fogadni bennünket. Azt hittem elsírom magam. Nem ő és nem is én tehettem róla és pont ez volt benne a legrosszabb. A remény mindenesetre megmaradt, hogy estére talán jobban lesz. Sajnos nem így történt. Nem tudott megjelenni a vacsorán. Eléggé elkeseredtem, de azért úgy éreztem, hogy nem tehetem meg a többiekkel, hogy ígéretem ellenére nem jelenek meg, így aztán párommal karöltve elmentünk a vacsorára.

Amit egyáltalán nem bántam meg. Nagyon jó volt a hangulat, közvetlenek voltak az emberkék és jó beszélgetések alakultak ki. Sok vicces történet és érdekes elbeszélés hangzott el. Mindenki bemutatkozott és elmondta, hogy honnan jött, miként talált rá erre a csoportra, és hogy mik a tervei.

Egy kicsit meg is voltam illetődve, nem egyszerű ennyi nő mellett, természetesen csak pozitív értelemben.

Szóval jól eltelt az este.

A végén közös fotózás, ahol történt egy kis baki, ugyanis az álbajusz, amit a fotó kedvéért vettünk föl, kicsúszott a kezemből és belecsapódott a szemembe. Sajnos ez rányomta a bélyegét az egész hétvégére.

A vacsi után átmentünk bulizni, de a fáradság és a fájdalom fölülkerekedett rajtam, így hamar eljöttünk.

Másnap nem sokat javult a helyzet a szememmel kapcsolatban. Nem volt mese Ildit el kellett vinnünk a fodrászhoz, ha már nekem nem jött össze minden, legalább neki meglegyen a vágya. Hála az égnek ezzel nem is volt probléma, sikerült új hajat varázsolni az én kis drágaságomnak. Azután városnézés, majd otthon egy kis pihi, este pedig buli, de itt sem voltunk sokáig, mert egyre jobban fájt a szemem. Másnap kelés, egész nap filmnézés meg döglés, aztán délután 4-kor elindultunk haza és este 6-ra haza is értünk. Fürdés és fekvés.

Mára már javult egy picit a szemem, de még pár nap a teljes gyógyulásig.

Azt hiszem, hogy ez a hét kimarad edzés szempontjából, bármilyen rossz is lesz. Nem akarom megerőltetni a szemeimet. Meg aztán nem is sokat pihentem a hétvégén.

Mindent összevetve, jól éreztük magunkat, és ha lehetőségünk lesz rá, akkor biztosan el fogunk menni minden egyes találkozóra, hiszen a jó hangulat garantált.

Röviden, tömören így zajlott a várva várt hétvége, néhol csalódottan, néhol fájdalommal, de mindenképpen pozitívan!