Rehabilitáció alatt...

Bizony még mindig nem tökéletes a látásom. Bár már sokat javult és szerintem még pár nap és újból tisztán fogok látni. Minden esetre jól megjártam.

A héten az edzések is kimaradtak, nem igazán akartam azt, hogy kijöjjön a szemem. Ezért egy kicsit most nem annyira jó minden. Ráadásul még olyan dolgokat is ettem, amiket nem igazán szabadna.

De erőt veszek magamon. Hogy honnan? Hát belőletek!

Nem akarok hiteltelenné válni és nem akarom, hogy azt higgye mindenki, hogy ez az egész, amit csináltam, nem más, mint egy tiszavirág életű fellángolás.

Még mindig hiszem, hogy bármit elérhetek. Az írásaim alatt, miközben ezeket a sorokat írom, nekem is nagy erőt ad ez az egész. A mai napig izgulok, hogy vajon van-e még olyan ember, akit érdekel, hogy mi történik velem. Félek, hogy mi lesz, ha nem írok minden nap. Vannak olyan időszakok, hogy nem történik semmi érdekes velem és, hogy ettől én még az vagyok-e, aki vagyok.

De hát ti pont ezért olvastok! Azért amilyen vagyok. Ha nem adnának nekem is erőt ezek az írások, ha nem izgulnék, hogy vajon látta-e ma valaki a blogom, és ha minden nap írnék csak azért mert muszáj, akkor az nem én lennék.

Ilyenkor jövök rá, hogy ki is vagyok valójában.

Itt most mindenkinek, aki olvas, megígérem, hogy jövő hét hétfőtől elkezdem és végigcsinálom az Insanity X-et, ami nem más, mint az Insanity és a P90X keveréke. És akit érdekel, az nyomon követheti az edzéseim beszámolóját itt a blogon. Persze nem minden nap, de izgulva!

Tehát a rehabilitációnak lassan vége, folytatódhat az egészséges táplálkozás és a mindent átmozgató edzések. Addig is fejben rákészülök.

„Akik úgy vélik, hogy nincs idejük a testmozgásra,

azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt szakítani a betegségre!”